Betöltés ...

Magunkról

Szigili Andrea
elnök, a Fitness Klub vezetője

Hegedűs Renáta
szakosztályokért felelős koordinátor


Az SZTE EHÖK SE bemutatkozó videója

Az egyesület létrejötte

2007-ben merült fel először az ötlet egy kifejezetten hallgatók számára létrehozott sportegyesület megalakításáról. A Szegedi Tudományegyetem közel 28.000 hallgatója közül sokan már középiskolai tanulmányaik alatt komolyan foglalkoztak sportolással, amit az egyetemen, szervezett keretek között, többen is professzionális szinten folytatni szerettek volna. A versenyszintű sportoláson kívül, igen nagy igény mutatkozott a hallgatók részéről az egészséges életmódhoz elengedhetetlen rendszeres mozgásra. Válaszul a fent említett igényekre, 2009-ben megalakult az SZTE EHÖK SE.

Az SZTE EHÖK Sportegyesület kettős céllal jött létre. Egyrészről arra hivatott, hogy a jogi hátteret biztosítsa a versenyszerűen sportoló hallgatók számára az országos szövetségek bajnokságaiba való nevezésre. Az EHÖK SE közreműködik a csapatszállításban, a mezek és a sportszerek beszerzésében, a szponzorok felkutatásában, a szponzorációk fogadásában, illetve az edzésekhez szükséges terembérlet megszervezésében. Másodsorban fontosnak tartjuk, hogy minél több hallgató számára biztosítsunk színvonalas, de megfizethető sportolási lehetőséget.

Az SZTE EHÖK SE jelenleg tizenegy aktív szakosztállyal rendelkezik, melyekben nyolc különböző sportág mintegy kétszáz képviselője sportol versenyszerűen. A professzionális szinten sportoló tagok száma igen magasnak mondható, és ez a szám csak emelkedett a sportegyesület konditermének létrejöttével. Az EHÖK SE Fitness Klubjának 2011-es megnyitásával a sportegyesület tagjainak száma ugrásszerűen megnőtt, mára eléri a kétezer főt. Az egyesületünkbe újonnan belépők magas száma igazolta, hogy a kezdeményezés mindenképpen hasznos és igény van az EHÖK Sportegyesülete által nyújtott lehetőségekre.

Egészséges életmód – EHÖK SE Fitness Klub

A versenyszerű sporton kívül szerettünk volna az egészséges életmódhoz is elengedhetetlen mozgáshoz helyszínt biztosítani. Egy olyan klubot kívántunk létrehozni, ahol mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő edzési formát, ahol lehetősége van a tagoknak egyéni és közösségi edzésekre is, természetesen mindezt hallgatóbarát áron. Ennek érdekében nyitottuk meg 2011. november 10-én az EHÖK SE Fitness Klubot.

A Klubban egyszerre van lehetősége a tagoknak a hagyományos konditermi edzésre, illetve különtermünkben a csoportos, órarendi edzésekre, így egyszerre mintegy száz fő tud a klubban edzeni. A Fitness Klubot ezen kívül az egyesület szakosztályai is használják erősítésre, a mérkőzésekre való felkészüléshez.
A sportegyesület Fitness Klubja abban tér el más kluboktól, hogy a tagsági díjak valamint az órarendi edzések kialakításakor teljes mértékben a hallgatókhoz igazodtunk. Mind az óratípusok, mind a fitnesz klub felszerelése esetében hallgatói igényeknek igyekeztünk megfelelni. A nyitás utáni hónapokban valamennyi új tag észrevételét, véleményét egy kérdőív kitöltésével jelezhette felénk, így valós képet kaptunk arról, mi is az, amire a tagoknak igénye van.

Mára azt mondhatjuk, hogy sikerült szinte valamennyi kívánalomnak megfelelnünk, és olyan edzéskínálatot, tárgyi felszerelést biztosítanunk, ami valamennyi tagunknak a megelégedésére szolgálhat.

A Fitness Klubba az SZTE hallgatói, oktatói és dolgozói egyaránt kedvezményesen válthatnak tagsági kártyát.

Szakosztályaink

Férfi Vizilabda
Női Vizilabda
Női Röplabda
Férfi Röplabda
Cheerleaders
Floorball
Küzdősport

www.ehokse.hu

Facebook oldal: https://www.facebook.com/SZTEEHOKSE