Betöltés ...

"Tisztesen helytállva veszítettük el a mérkőzést" - férfi röplabda Magyar Kupa

P1010228

Magyar Kupa mérkőzés
SZTE EHÖK SE – FINO KAPOSVÁR 0:3 (19:25, 16:25, 15:25)

A kaposvári gárda ezidáig vereség nélkül vezeti a magyar bajnokságot, és nemzetközi porondon is helytállnak még. A FINO csapatában több magyar válogatott játékos is szerepel, és mindezek alapján a célunk az volt, hogy kicsit megnehezítsük a sokszoros bajnok és MK győztes, tavalyi második helyezett dolgát.

Az első játékrész rögtön pár kaposvári ponttal indult, de a hazai csapat nem ijedt meg az ellenféltől, és nagyon lelkesen és bátran játszva szépen szerezték a pontokat. A szett közepén sikerült pár ponttal felzárkózniuk, ekkor viszont megrázta magát a Kaposvár, és megnyerte az első szettet.

A második játszmában is bátran kezdett az EHÖK SE, remek megoldásoknak köszönhetően a szett elején még nagyjából tudták tartani az erősebb csapat játékát, de a játszma végéhez közeledve ismét kirajzolódott a két csapat közötti különbség, így 2:0 lett a Kaposvárnak.

A harmadik játékrész elején sikerült pár ponttal ellépniük a somogyiaknak, a szegedi fiatalok tisztesen küzdöttek, pár emlékezetes pontot is szereztek. A vendég csapat játékosai azonban egy pillanatra sem engedtek ki, nem vették fél vállról a mérkőzést, és magabiztosan megnyerték a harmadik szettet, és ezzel a mérkőzést is.

Bondor Tamás szakosztályvezető:
Nem minden nap találkozhat a csapatunk ilyen profi és erős ellenféllel, ezért nagyon motiváltak voltunk a mérkőzés előtt. Nem feltett kézzel mentünk fel a pályára, végig küzdöttünk, lelkesen és bátran játszottunk. Úgy gondolom, hogy összességében remek mérkőzés volt, mely szép emlék marad, és amelyre minden egyes játékos büszke lehet. Örülök, hogy sokan kilátogattak, és biztatták csapatunkat! Köszönjük!

Strezeneczki Gyula edző:
Magyarország egyik legjobb, ha nem a legjobb csapatával játszottunk. A mérkőzésen kirajzolódott az egy osztálynyi különbség a két csapat között, de tisztesen helytállva veszítettük el a mérkőzést.

Férfi NB II. 2014.11.30.
1. mérkőzés: Felsővárosi Masita Sunburst – SZTE EHÖK SE 0:3
2. mérkőzés: Felsővárosi Masita Sunburst – SZTE EHÖK SE 0:3

Férfi csapatunk idén is tornarendszerben játssza az NB II-es bajnokságot, mely során minden egyes tornán egy nap alatt két mérkőzést játszik egymással a hazai és a vendég csapat.
A hétvégén Székesfehérvárra utaztunk. A hazai csapatból két ember kivételével tavaly még mindenki a junior bajnokságban szerepelt, így egy nagyon fiatal csapattal mérkőztünk meg. Mindkét mérkőzésen magabiztosan nyertünk.

Strezeneczki Gyula edző:
A székesfehérvári csapattal először játszottunk az NBII-ben, és jól gondoltuk, hogy a tavalyi junior csapatukat kiegészítve indultak el az alsóbb osztályban. Ennek megfelelő eredmény született, kirajzolódott a két csapat közötti tudásbeli különbség. Örülök, hogy minden játékost tudtam szerepeltetni, és ez segítette a junior csapatunk felkészülését is.

írta: Bondor Tamás

kép: EHÖK SE archív

Vissza